A fejlett országokban élő édesanyák számára természetes, hogy kisbabáik tetanusz elleni védőoltást kapnak. A világ 46 országában ez nem magától értetődő: az UNICEF adatai szerint minden évben újabb 140 ezer csecsemő és 30 ezer nő hal meg a szüléskor kialakuló tetanuszfertőzés következtében. Az UNICEF és a WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint a betegség 2012-ig felszámolható lehet az érintett országokban. Ehhez – becslések szerint – mintegy 386 millió adag tetanusz vakcinára van szükség. Magyarországon az UNICEF és a Pampers programja keretében eddig több mint 870 ezer adag gyűlt össze.
Janky Gyöngyi, a Procter & Gamble vállalati kapcsolatok menedzsere elmondta: "A Pampersnek fontos a kisbabák egészsége, ez pedig nem csupán termékeink kialakítása során szempont: arra is figyelünk, hogy tevékenységünk valóban pozitív hatást gyakoroljon az édesanyák és kisbabáik életére világszerte. Büszkék vagyunk arra, hogy sokezer édesanya és csecsemő életét már eddig is segítettünk megmenteni. Magyarországról és további négy környező országból február végéig mintegy 3 millió 280 ezer védőoltás gyűlt össze. Hála az UNICEF-nek, az oltóanyag-adomány rendben eljut rendeltetési helyére, például Mauritániába és a Közép-Afrikai Köztársaságba is, ahol felhasználásáról magyar szakemberek és újságírók személyesen is meggyőződhettek. Az elszántság és a közös hazai erőfeszítés sikere, hogy százezrek életét mentjük meg a harmadik világban."
Onyutha Judit, az "1 csomag = 1 védőoltás" program magyarországi szóvivője mauritániai látogatását követően így nyilatkozott: "Csak az tudja igazán, milyen egy családtagot, egy csecsemőt elveszíteni, aki már átélt hasonlót. A harmadik világban sokan ma is szívszorító körülmények között élnek, a kórház előtt a földön ülve várnak a sorukra. Az édesanyák üres, felszerelés nélküli műtőben, rozsdás műtőasztalon kénytelenek szülni, és a kórtermekben ágynemű nélkül, szakadt, piszkos matracokon fekszenek utána. Szükségük van a segítségünkre. Két kisgyermek édesanyjaként igazán jó érzés, hogy a programon keresztül én is segíthettem nekik."
Globális szinten Salma Hayek állt az UNICEF és a Pampers kezdeményezése mellé. A színésznő Sierra Leonéban tett látogatása során maga is szembesült a betegség szörnyű következményeivel. "Sosem gondoltam, hogy ilyen hatással lesz rám a látvány" – nyilatkozta Salma Hayek. "Az első élményem a leszállás után egy haldokló kisbaba szenvedése volt – ez teljesen leblokkolt. Szörnyű, hogy egy anya kénytelen végignézni gyermeke halálát, miközben a kiváltó okot olyan egyszerűen meg lehetne szüntetni! A tetanusz program megérttette velem, hogy egy apró segítség, egy csomag pelenka is milyen sokat jelenthet." Sierra Leone az utóbbi időben jelentős előrelépést tett annak érdekében, hogy a szörnyű kórt végleg felszámolják: várhatóan 2009 végére ez meg is történhet.
Az UNICEF és a Pampers közös kampánya 2006-ban Nagy-Britanniában indult, mára azonban világméretűvé nőtt. Csatlakozott hozzá az USA és sok közép-kelet európai ország, többek között Csehország, Szlovénia, és Magyarország is: eddig több mint 150 millió adag tetanusz elleni oltóanyaghoz szükséges összeg gyűlt össze. "Magyarországon is folytatjuk majd az akciót, hiszen fontos számunkra, hogy tartani tudjuk magunkat az eredeti célkitűzéshez: 2010-ig nem kevesebb, mint 200 millió védőoltást szeretnénk összegyűjteni világszerte, a Pamperst választó anyukák és apukák segítségével." – mondta Janky Gyöngyi.
A segítségnyújtásra még van lehetőség: március végéig még bárki hozzájuthat az "életmentő" csomagokhoz.
A Pampers-UNICEF kampány célja: közelebb kerülni az anyai és újszülöttkori tetanusz felszámolásához a világon.
- Az "1 csomag = 1 védőoltás"* kampány segítségével a Pampers és az UNICEF szeretné megvédeni a veszélyeztetett nőket és újszülöttjeiket egy életveszélyes, de megelőzhető betegségtől.
- Az UNICEF és a WHO célul tűzte ki az anyai és újszülöttkori tetanusz megfékezését abban a 46 országban, ahol ez a betegség még mindig komoly közegészségügyi problémát jelent. A Pampers úgy döntött, összefog az UNICEF-fel annak érdekében, hogy a szülők támogatásával az érintett országok visszaszoríthassák a gyilkos kórt.
- Az édesanyák segítségével a Pampers eddig 150 millió adag védőoltást adományozott. Az UNICEF világméretű tetanusz programjának köszönhetően 2006 óta már 17 országban sikerült a fiatal nőket és gyermekeiket a halálos fertőzés veszélyétől végleg megszabadítani, 46 országba pedig még folyamatosan érkeznek az oltóanyagok. A közeljövőben várhatóan sikerülhet felszámolni a gyilkos kórt Angolában, Kamerunban, Elefántcsont-parton, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép Afrikai Köztársaságban, Etiópiában, Egyenlítői Guineában, Gabonban, Kenyában, Libériában, Madagaszkáron, Maliban, Mauritániában, Nigériában, Nigerben, Sierra Leonéban és Tanzániában.
- A Pampers további 200 millió adag védőoltás összegyűjtését tervezi a 2008-tól 2010-ig tartó időszakban világszinten, melynek segítségével az UNICEF nagy lépést tehet a betegség végleges felszámolása felé.
A Pampers és az UNICEF programját támogatja a Magyar Védőnők Egyesülete is.
* A Pampers speciálisan jelzett termékei
A programban részt vevő termékeket egy speciális UNICEF matrica különbözteti meg a Pampers és a Sleep & Play pelenkák és törlőkendők csomagolásán. A következő termékek megvásárlása esetén a Pampers 1 adag védőoltást adományoz az UNICEF-nek: az összes Pampers New Baby, Active Baby és Let´s Go pelenka minden méretben és kiszerelésben, a Pampers törlőkendők 4 csomagos kiszerelésben valamint a Sleep & Play pelenkák Jumbo csomagos kiszerelésben, minden méretben. A következő termékkombinációk megvásárlása esetén ugyancsak 1 adag védőoltást kap az UNICEF a Pampers és a szülők segítségével: 4x szimpla csomag vagy 2x dupla csomag Pampers és Clean & Play törlőkendők.
További információ
Ha még többet szeretne megtudni az "1 csomag = 1 védőoltás" kampányról, kérem látogassa meg a www.pampers.hu weboldalt.
|